Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Children of Distance

Az együttes kialakulása:

Egy halva született ötletnek indult (miszerint majd egymástól több száz kilométer távolságra lévő srácok, akik soha nem látták, nem hallották addig egymást élőben, majd csinálnak egy lemezt). A csapat története 2006. június 2-ától íródik. Legnagyobb siker a rajongók szeretete. 2007-ben a hiphop.hu által évente megrendezett díjátadó gálán a Beforratlan sebek bekerült az év öt legjobb dala közé, 2008-ban ez az Emlékezz Rámnak sikerült, valamint az év csapata és év albuma kategóriában is jelölve voltak. 2011-ben Bravo Otto díjra, mint legjobb új előadó, és VIVA Comet, legjobb új előadó, és legjobb együttes kategóriákban is jelölték őket. Emlékezz Rám a youtube-on több mint 8 milliós nézettséggel rendelkezik. A Csapó kettő lemezük összesen pedig több mint 30 millióval. 
2010. október 4-én megjelent a 333 km című legújabb nagylemezük.

Tagok:

Carp-E 

Carp-E (polgári neve: Ács Róbert) (1987.08.28)Máriapócson él, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Csak hobbiként tekint a zenélésre. Mellette rendszeresen focizik 11 éve és közgazdásznak tanul egy vidéki főiskolán. Angol tudásának köszönhetően többnyire ő tartja a kapcsolatot a külföldi producerekkel, valamint nagyon sok zene, és egyéb ötletet köszönhet neki a csapat. Szabadidejében szívesen játszik videó játékokkal. Nem szereti a rivaldafényt, inkább a háttérben marad, emiatt több esetben nem is tudják a hallgatók, hogy a csapat tagja.

Shady 

Shady (polgári neve: Nyári Roland) (1980.06.25.)Kiszomboron él, Csongrád megyében. Megváltoztatta az életét a zene. Visszahúzódó volt, nem szerette a nyilvános szerepléseket, a zene bár segített valamennyit, de jellemét nem változtatta meg. Szabad idejében szeret videojátékokkal játszani, illetve focizni hobbi szinten. Nagyon nagy szerepet játszik a csapat minden napi életében, érett gondolkodásával sok probléma megoldásában segített már. Többnyire ő tartja a kapcsolatot a rajongókkal.

Horus 

Horus (polgári neve: Somogyi Péter) (1988.09.19.)Szücsiben él, Heves megyében. A zene az élete, a csapat mozgató rugója. Énekel, rappel, zenéket készít. Autodidakta módon tanulja a zenét. Ezen kívül grafikai és egyéb vizuális dolgokra kiterjedő szakképesítése is van. Ő az abszolút optimista a csapaton belül, mindig pozitívan látja a dolgokat, és szeretné ha a csapat minél ismertebb lenne. Élete fő művének tekinti az együttest, aminek a front embere, de nem szeretné háttérbe szorítani a másik két tagot sem.


A Csapathoz közel álló személyek


Őzi 

Őzi (polgári neve: Főczény Márk)Gyöngyösön él, Heves megyében. Horus és a csapat nagyon jó barátja, de nem a csapat tagja. Ettől függetlenül rendszeresen együtt zenél az együttessel, részt vett nagyon sok fellépésen. Sokszor kisegítette a csapatot a nehéz helyzetekben.

Ladányi Patrícia 

Ladányi Patrícia Szigetszentmiklóson él, Pest megyében. A csapat új, immár állandósult énekese, de ő sem csapat tag. Az új lemezen több dalban is közreműködik. Jól képzett, a szakmai zsűri által többször is díjazott énekes nő, akit hamarosan egy most alakult lány csapat tagjaként ismerhet meg az ország.

Kolláth Zsolt 

Kolláth Zsolt Budapesten él, Pest megyében. A Cultus Digital nevű stúdió tulajdonosa. A csapat hangmérnöke, és egyben nagyon jó barátja is. Nagyon sokat köszönhet a csapat neki, hiszen az ő munkáját hallani a nagy sikerű Csapó Kettő lemezen is.

David Hodges

David Hodges Montrealban él, Kanadában. 2007-ben kerültek kapcsolatba vele, és azóta is rendszeresen közreműködik a csapat lemezein. Több ezer km távolságból is jóban van a csapattal, és sok közös zenét készítettek eddig.

Albumok:

2006- Egyedül a világ közepén - Ismertebb számok: A távolság gyermekei, Egyedül a világ közepén, Négy keréken

2007- CSapó kettő- Ismertebb számok: Emlékezz rám, Búcsúlevél, Megtettem, Te vagy az te voltál

2009- 333 km- Ismertebb számok:  Emlékezz rám 2, Kedves naplóm, Ha hallassz, 333 km, M-Ámor, Másról szól, Korok hajnalán

Klippek:

- Emlékezz rám 2

- Kedves naplóm

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

vass.brigi@citromail.hu

(Boogyiii, 2011.07.22 18:22)

CoD!!!!!:):):)
Imádom ezt az oldalt!!
Tök jó sok minden van itt!!:D:D:D